Join MultiplyOpen a Free ShopSign InHelp
MultiplyLogo
SEARCH
HomeZágon István: Az anya meg a szülőApr 26, 2007
 Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.

A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.

Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

Photo AlbumKifestőkNov 13, 2007
ddd
dThumbnaild
ddd
National Geographic Coloring Book
47 Photos, 11 comments
ddd
dThumbnaild
ddd
Újabb Disney öltöztetők
48 Photos, 11 comments
ddd
dThumbnaild
ddd
Keresztszemes minták gyerekeknek
54 Photos, 17 comments
ddd
dThumbnaild
ddd
Lakberendezés öltöztető babáknak :-)
41 Photos, 5 comments

   View All

Blog EntryKönyvek + Az oldalaimon található albumokOct 13, 2007
              Ha egy gyerek szidalomban él,                   megtanulja az ítélkezést.     &... more
Previous blog entries:
Sep 29-Öltöztető babák (töpörítve :-))
Sep 28-Varázsecset- készség- és kreativitásfejlesztő program
Sep 22-Tanítói Kincsestár (ötletek pedagógusoknak, szülőknek)
   View All

VideoVideoSep 16, 2007

MusicGyermekdalok, mesék, mondókák (NE FELEJTSD EL MEGKÖSZÖNNI AMIT ELVISZEL :-)Dec 31, 2007

01 A szívemmel is látható
02 Mit tehetnék érted
03 Éjszakák és nappalok
04 Miért, mondd miért
05 Ha elmúlik karácsony
06 Ha én lennék a fény
07 Jingle Bells
08 Jingle Bells, angol német
09 Jingle Bells karaoke... more
Previous playlists:
Dec 29-Baby Santa- Holiday Classics (Baby Einstein)
Dec 29-Bedtime Classics (Baby Einstein)
Dec 29-Art Time Classics- Baby Van Gogh (Baby Einstein)
Elle's favorite playlists:
Sep 9-Koncz Gábor: Az anya meg a szülő
   View All


NoteVendégkönyv
   
mart0227 wrote on Jun 14, '11
Nagyon orultem, amikor megtalaltam az oldalt! Szuper! Koszonom hogy letolthetek.. :)
fzsuzsi wrote on Jan 12, '11
Kedves Elle!

Nagyon szépen köszönöm a szép zenéket és meséket!

Szép napot kívánok!
Üdv.: Zsuzsi
bathori wrote on Dec 23, '10
Áldott,békés,boldog Karácsonyt kívánok!Szeretettel:Rózsika.

PhotobucketPhotobucket
nvgyongyi wrote on Nov 25, '10
Nagyon-nagyon klassz az oldalad!!! Nem kevés időbe/energiába telhetett ezt a sok kincset összegyűjteni, és felpakolni! Hálás köszönet érte!
vadoc wrote on Aug 13, '10
vadoc wrote on May 28, '10
Kellemes hétvégét kívánok!! :)


reenydodog1988 wrote on May 25, '10
vitez11 wrote on May 13, '10
Elöttem már minden szép, és jót elmondtak én már csak csatlakozni tudok hozzájuk ...
struncili wrote on Apr 2, '10
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
vadoc wrote on Mar 14, '10
Szép hétvégét kívánok!


babauszas wrote on Mar 10, '10
Ismét itt jártam,és ismét köszönöm a dalokat.
erebede wrote on Feb 26, '10
Szia! Nagyon köszi h feltöltötted ezt a sok csodálatos albumot. Vittem pár dalt. :)
gimesia wrote on Feb 3, '10
Csodás kincsesbánya! Örülök, hogy idetaláltam, még visszalátogatok!
Köszönöm!
Andrea
struncili wrote on Jan 23, '10
Nagyon szép hétvégét kívánok!
roberta73 wrote on Jan 7, '10
Nagyon tartalmas oldal,gratulálok!Köszönök mindent!!:)Minen jót!
üdv:R
bathori wrote on Jan 1, '10
Boldog születésnapot és nagyon boldog újesztendőt kívánok!
Photobucket
Photobucket
joezyka wrote on Jan 1, '10
Születésnap
ghhgk wrote on Jan 1, '10
Boldog szülinapot!
Új Év
hejule wrote on Jan 1, '10
Boldog szülinapot!
sbs27 wrote on Dec 30, '09
Photobucket